2010. március 14. 06:05:28

Címkék: kutya, eb, oltás, veszettség, állat

Ha eljön a kötelező veszettségoltás ideje, akkor Alexnek is mennie kell. Mindez volt pénteken.

Eltelik egy év és lassan muszáj ismételten meglátogatni a doktor bácsit egy kelletlen szuriért. Ki is ballagtunk, nem volt ezzel semmi gond, csupán annyi, hogy póráz nélkül szívesebben rohangálna, ám most nem a határ felé, hanem a piac felé vettük az irányt. Egy-két kutyut láttunk útközben, de ő nyugisan sétikált tovább... szerencsére.

Odaérve mint a kisgyerekek... egyik remeg, hogy ő bizony nem akar oltást, a másik meg egy tapottat sem mozdulna előre. No, Ali nem zavartatta ennyire magát, inkább érdeklődve szimatolt. Újabb 3000 pénz, mint minden, évről évre ez is drága (izé, a minden az túlzás, mert bizonyos dolgok eléggé stagnálnak - lásd: fizetés - bár gondolom nem kell bemutatni). Szóval pénzt az asztalra, a fehér köppenyes elé járultunk, majd én csak néztem... meglepődve. Hiába, már rutinos az emberke, belenyomta a tűt és már húzta is ki. Az egész nem volt hosszabb két másodpercnél az tuti. De a többiek is hamar túlestek rajta.

Már aki túlesett rajta... :( mert bizony ott állt egy autó benne már egy szegény kis kutyussal, aki talán tudta mi vár rá. A gazdáinak már nem kellett, biztos rosszul viselkedett, mert hát a gazdi aztán nem tanít semmit, csak elvár. Elvárja, hogy tudjon mindent, amit kell. Biztos a gazdi is magától tanult mindent. Nem is érdekel, az ilyen emberek úgy ahogy vannak hülyék. Legszívesebben befogadnám minden hasonló leadott vagy kóbor kutyát, ám erre nékem vagy a családnak kapacitása nincs. Így is itt vannak a sajátjaink, de majd egyszer... talán... hátha...

Hiszen minden állatka megérdemelné a jó sorsot és szerintem ahogy bánunk velük, olyan emberek vagyunk. Bár az is tény, hogy sokakat nem érdekel. Különbözőek vagyunk, én majd azért ha megtehetem a sajátomon kívül be is fogadok egy kutyut. No nem a szaporítás miatt, hogy még több kóbor legyen, csak hogy legalább jó élete legyen szegényemnek...