15. nap - Változó helyzetek

Eljött egy újabb, borongós nap, valahogy úgy sejtem, ez a reggel se lesz a leginkább léggyel teli. Hamarosan kiderül. (7:40: már esik... sajnos)

Hogy mi is van a kis gyerekekkel? Nos, Daidalosz valódi rosszcsont lett és elemében van, kamaszkorát éli. Most már nem elég, hogy néha elrepül, már lassan szinte a nyíló Labirintus ajtaját is kitörve jönne ki a szabadba és minden bizonnyal pár másodpercnyi töprengés után repülne is. Ezt viszont nem hagyhatjuk, főleg nem a tegnapelőtti incidens miatt. Így tehát most már fogni kell és úgy etetni. Tény, minden bizonnyal már akár el is lehetne engedni a nagy Daidaloszt, csakhogy úgy mégis jobb lenne, ha együtt repülnének el, még ha később el is válnak útjaik, de addig a nagyobb tanítja, illetve taníthatja a kisebbet. De ha bárki más véleményen van, nyugodtan megmondhatja.

A tegnapi nap is úgy telt el, hogy szakítottam időt legyezésre is, a déli órákban rengetegen voltak a csirkeólba öntött fűvön, csak némi nehézséget adott az, hogy a puha fűbe csupán besüppedtek a legyecskék, aztán újra repültek. Ám ezt is sikerült megoldani és gyűjtöttem jó párat. Csakúgy mint a délután folyamán szöcskéket. Bár abból jóval kevesebbet sikerült összegyűjteni, azért voltak egy páran ők is. Az esti órákban a szöcskék nagy részét be is falták, meg jó pár rovart is, abból azért még maradtak bőven. Ahogy halad az idő, most talán megállnak a fogyásban, mert mindketten tartják eddigi súlyuk, Ikarusz 13, míg Daidalosz 14 gramm. Ikaroszon azért látszik, hogy egyre inkább nőnek tollai, de akkor is nagyon gyerek még, és kell még némi idő míg felnő. Bár július vége felé talán már útjukra lehet őket engedni... vagy nem tudom, lehet korai időt mondtam. Azért remélem Ikarosz is felnő olyannyira, hogy majd el tudjon menni a társaival és ki is fogja bírni az utat. Végül is ez a cél, hogy most majd elmennek, de jövőre remélhetőleg vissza is térnek.

Ha még nem említettem volna, utálom bizonyos szögből az életet. Hogy miért mondok ilyet? Mert az egész egy szívás. Olyan szempontból, hogy például nem lehet mindenkit befogadni, akit szeretnénk. Legutóbb egy aranyos és mindenhova követő kutyust kellett otthagyni az utcán, akinek tutira nem volt gazdája. Nos, én szívem szerint hazahoztam volna, volt is itthon, de nem lehetett itthagyni. Most menhely szerintem itt a közelben nincs is - javítson ki valaki, ha tévednék - sintérhez meg minek vinném el, hogy később netalántán ott érjen vége az élete. Szóval inkább szélnek lett eresztve. Így volt tegnap ez egy kiscicával is. Nem lehetett hazahozni, csak nyávogott és nyávogott. Pedig nem volt csúnya, fekete színű apróság, csak egy csomó bogyó volt a szőrében. Nem hiszem, hogy lett volna gazdája, de ki tudja. Keserves nyávogás közepette hagytuk el, de még visszafelé is láttuk, mert arra vitt utunk, hát akkor is ott volt, mi meg úgy vagyunk, hogy sajnálunk minden állatkát, és nem bírtam megállni, hogy ne simogassam meg, bár tény, nem szabad, mert jön utánunk. De én megsimogattam, legalább annyi szeretetet kapjon már. És hát jött is utánunk. De nem hozhattuk haza. Pedig legszívesebben befogadnék minden ilyen állatkát, csak hát pénz és felelősség kérdése, meg az időé, ami így is egyre kevesebb a fecskék által. Szóval mindenkinek legalább egy ilyen jó tettet kéne megtennie, hogy jobb legyen a világ... de szerintem ez sokakat nem érdekel, vagy azt mondják, hogy nagyon elfoglaltak. Mindent lehet, csak akarni kell. (reális kereteken belül persze) Nah mindegy, ez az én véleményem.

14.nap - Felismerések

A tegnapi nap megint úgy szaladt, mint a többi: gyorsan. Az ember fel se eszmél, de már eljön az este. Közben a nap folyamán teszi a dolgát és próbál haladni. Így történt ez tegnap is. Rajzolás szinte elhanyagolható mennyiségben, bogarászás viszont annál több volt. Reggel legyecskézés, majd vettem rákot is és elvittem a Csöppöknek. Akkor még egész nyugodt volt minden. Ikarosz tényleg furcsább egy kicsit, de annyira még nem látszik meg rajta; ez a baj, hogy kívülről nem látszik. Belül meg ki tudja mi zajlik benne. Kaptak a biztonság kedvéért gyulladáscsökkentőt, de az élelmet nem pótolhatja semmi és minden bizonnyal abból kell sokkal több. Ikarosz 12, míg Daidalosz 13 gramm. Nem túl bíztató... ha legalább pár grammot felfelé mozogna a mutató, mindjárt megkönnyebbülne az ember, így viszont aggódik. Ezt egy ember nem tudja végigvinni, maximum, ha látástól vakulásig rovarokat fogdos. Normál esetben szerintem legalább 3-4 vagy még több ember szükséges, akik a napjuk egy-egy részét arra áldozzák, hogy legyeket fogdosnak, mindenki egy gyufásdobozzal és akkor mindjárt lenne bőséggel elemózsia. A neten azért gyorsan beírtam, hogy mégis mi a válasz arra, hogy mennyi a felnőttek súlya: "A kifejlett fecskék súlya alig több 20 grammnál. és rendkívül gyors az emésztésük..."

Nos igen, leegyszerűsítve: emésztésük olyan gyors, hogy ami be, az pár perc múlva ki (persze némi túlzással). Tehát a két fióka egyelőre elég soványka. Ikarosz is volt már 18 gramm is, csak hát... lefogyott. Ma próbálok több szöcskét elkapni, az talán laktatósabb, mert legyek hajkurászása elég bizonytalan. Ennek ellenére azért bizakodunk. Most pedig íme pár kép:

Talán annyira nem látszik, viszont a kis Ikarosz azért növöget. A farktolla is egyre szebben bontakozik ki és szépen tollasodik, pihésedik. Aranyos kis madárka.

Ami viszont bosszantó, hogy Daidalosz jól kibabrált velem. Nem kicsit... nagyon! Eddig is elrepült már többször is, azonban mindig a függönyre szállt - mert az ablakon át ömlött be a fény és tetszett neki. Este viszont nem találta a fényt, így körbe-körbe repült a szobán jópárszor, míg végül a falra próbált szállni, csak nem tudott megkapaszkodni rajta. Sőt, hogy tetézze a bajt, beesett a szekrény mögé. Nem ütötte meg magát, de azért a gond megvolt. Hogyan vegyünk ki? Nem lehet hozzáférni, mert hosszú szekrénysor, ő meg olyan helyen volt, ami elérni lehetetlen. Szerencsére - ha mondhatom így - a sarokban volt egy nagyobb halom doboz, nah, azt kipakoltuk, aztán addig-addig piszkáltuk míg sikerült kiszedni a drágát. Jól kifárasztott minket este tíz órakor. De ő sem csipogott, bizonyosan telement a gatya, mikor meglátta a sötét és furcsa helyet. De amint visszakerült a Labirintusba, ismét kácsongani kezdett és csipogni. Tehát, a tanulság az, hogy én már félve etetem, mert még egy ilyen és az én meg az ő fejét is leszedik. Nem szabad hagyni, hogy szabad akaratából üljön a kezünkön - mint a képeken is - , mert míg úgy tartja az uraság kedve, addig nyugodt, ám ha gondol egyet, szárnyra kél, és repül, hisz madár. Tehát, óvatosan, az a biztos.

11. nap - Események

... és akkor este lett és reggel. Eljött egy újabb nap. Bár a tegnapi nem volt kutya. Reggel légyhajkurászás, várakozni a megfelelő pillanatra, hát nem kis türelmet igényel. Vagy ha épp percekig nem néz felém egy repülő rovar sem. Ennek ellenére összegyűlt némi elemózsia. De nemcsak az én várakozásomnak és türelmemnek köszönhető mindez. Délután - mivel nálunk kihaltak a legyek -, tettek egy próbát és átmentem bérmakeresztékhez, hátha ott még nyugodtak a legyek. Hm, ott is van hat egész darab csirke, egy hatalmas diófa meg számos felület, ahova leülhetnek ezek a csúnya állatkák. Nah, nem késlekedtem, itt is háborút szítottam igen gyorsan. Segítségemre volt Atika is, bérmakereszték fia, nos, a kiscsávó nem kímélte a legyeket, csak úgy gyilkolászta, de legalább gyorsabban haladtunk...

Este aztán elértem Daidaloszékhoz is. Ők már teljesen ki voltak éhezve a légyre vagy nem tudom, pedig barátnőm is adta nekik rendesen. Csak hát a munka nagy úr, ha tenni kell a dolgunkat, akkor rájuk, mármint a madárkákra kevesebb idő jut. De azért rendben vannak ők is, az este folyamán megettek két doboz legyet úgy 4 óra alatt... de legalább estére csöndben maradtak, és ez a fő. Amúgy Daidalosz teljesen kikel magából, ha Ikarosz kap előbb enni, odamegy és majdhogynem bántalmazná, szerencsére addig nem megy el. Ám van hogy megmakacsolja magát és nem eszik, nem és nem. Se tápot se legyet. Ok, tele van, nem kér többet, de nem is sokat evett. Nem tudom, ő jobban érzi, ő tudja. Sőt 8 után rájött valami és megint ugrált kézről kézre a nagyobb madárka. Mint aki be van sózva. Aztán 10 körül már nem hallatszódott a hangjuk, mentek aludni...

Amin még egy kicsit kiakadtam, hogy amit egész nap fogdostam legyeket, mondjuk egy gyufásdobozban amit össze lehet zsúfolni, az összesen 2 grammot nyom. Mondom remek. Egész nap sikerül összeszedni pár gramm legyet, ám ez azért több száz darabra rúg. Mint ahogy a boltban is hülyének néztek, mikor meg mertem kérdezni, hogy lehet-e kapni. "menj ki, fogj egyet"... ez nagyon jó tanács, csak az a baj, hogy nem egy kell, hanem több száz. Sebaj, megyek is ki és fogom a rovarokat. Aztán majd jelentek!

12. nap - Légy, légy és légy

Újabb nap. Arra ébredek fel - nyitott ablaknál -, hogy egy hatalmasat dörren az ég, majd leestem az ágyról. Csak nézek egy fél másodperc erejéig aztán feleszméltem, hogy mi is történt. Ekkor már esett az eső is. Szegény fecskék is pillanatok alatt eltűntek az égről, minden bizonnyal egyik állat sem szereti az efajta dörgéseket. Még a szenzoros törpénk (ami erősebb fényváltozás hatására füttyent) is nekiállt fütyürészni. Neki biztos tetszett...

Hogy mi van a két kis Csöppséggel? Nos, Daidalosz és Ikarosz még mindig hatalmas száját tátja felénk ha épp arra járunk, a két kis telhetetlen mérhetetlen mennyiségű elemózsiát fogyasztana. Csakhogy a tegnapi nap is elég húzósra sikeredett. Hiába mentem ki legyet vadászni, kevesen voltak. A nap folyamán még kétszer indultam el vadászatra, ennek eredménye lett az, hogy összegyűlt két telipakolt gyufásdoboz. Megmérve ezeket kiderült, hogy ezekbe már nem 2 gramm légy van, hanem mivel így meg van tömve, ez már 3-ra rúg a mérleg szerint. Ez egész jó, csakhogy úgy falták be az egyiket, mint akik napok óta nem ettek. Olykor-olykor a csipeszt is majdhogynem legyelték. Szerencsére néha elfáradnak, és akkor isznak pár csepp (illetve korty) vizet. Szóval... sokat esznek, ez nem kifejezés. Ezért ha javasolhatom, inkább tartson mindenki pókot, meg teknőst, mert nekik nem kell ennyi kaja. De az ennivaló mellett rengeteg örömet is tud szerezni. Ahogy egymás mellé bújnak és pihennek, ahogy a kicsi a nagyobbtól várná az élelmet, ahogy totyognak mindketten. Ilyet azért nem lehet mindig élőben látni és ez azért jó kis élmény. Bár nevelni is kell őket valamilyen szinten, mert Daidalosz nem egyszer állt már a kis Ikarosz fejére, hátára. Biztos nem tetszett neki, meg hogy miért tette, azt nem mondta el.

Ahogy telnek múlnak a napok, látszik, hogy Ikarosz, a kis pihés is egyre jobban tollasodik. Farktollai egyre hosszabbak, csakúgy mint Daidalosznak, mert mindkettőnek van még hova nőnie, bár utóbbi már lassan eléri a végkifejlett méretét, de a kicsi még nőhet sokat. Ezért kellene ma is sok-sok repülő rovart elkapni, csak nem tudom hogy fog sikerülni. Szerencsére az eső már elállt, a fecskék tszvítellése is hallatszik már, tehát vadászatra fel! Elő a kardot és a jó íjakat... akarom mondani légycsapókat!

15:17.00: Nos, hogy ne legyen olyan egyhangú az étrend, ma délelőtt bejártam a várost némi kajáért, de túl sok okosat nem hallottam senkitől. Vettem nekik egy doboz csontit, hogy majd mit szólnak hozzá, az este kiderül. Remélem tetszeni fog nekik. És mivel sehol nem lehet kapni se legyet, semmit, így hát kipróbáljuk, megeszik-e vajon a teknősök egyik kedvencét, a rákot. Majd beáztatjuk picit, hogy ne legyen olyan száraz, aztán majd kiderül, hogy mi lesz. Persze a légy továbbá is slágerkaja marad, de emellett szúnyog és egyéb bogárkák is szóba jönnek. Nah meg a táp...

13. nap - Élelemfajták

Immár beköszöntött a hétvége, a tegnapi nap is gyorsan elszaladt. Sikerült az élelmet is elszállítani a két kis fiókához, akik aztán nekikezdtek válogatni. Tehát kezdjük az elején:

• - légy és társai: az még teljesen jó, mindketten előszerettel tömik magukba a kisebb-nagyobb rovarokat
  
• - táp: azt már főleg Ikarosz eszi, Daidalosz egy-két "harapás" után már csak a fejét rázza és még véletlenül sem nyitná ki a csőrét
  
• - rák: igaz, ez teknőskaja, de próbáltam vízbe áztatva adni nekik... hm, ha megpuhul úgy még csak-csak megeszik, de azt is főleg Ikarosz
  
• - csonti: ez nem volt teljesen mérvadó, mivel az étkezés vége felé kapták meg. Igen, mozgó kis kukac, de Daidalosz pár rágás után köpött egyet, és a lárva jó nagyot repült, hát ezt ő nem szereti, legalábbis ha már kapott némi legyet
  
• - szöcske: nos, ez az az eleség, amire még nem mondott nemet Daidalosz. A légyhez hasonlóan megállás nélkül tömné befele. Ikarosznak jobban el kell darabolni, mert szegényke nehezen tudna lenyelni egy akkor állatkát.

Ahogy tegnap megérkeztem hozzájuk, barátnőm még kutyázott, én meg felmentem etetni a csöppöket. Vesztemre előbb engedtem ki Daidaloszt és vettem ki Ikaroszt, mintsem az ennivalójukat pakoltam volna ki. A nagyobbnak se kellett több, kiugrott a Labirintusból aztán egy pár pillanat erejéig még totyogott, majd nekiindult és a kezemen landolt. Ez még nem is olyan nagy baj. A másik kezemmel a szatyorból próbáltam kiemelni a gyufásdobozokat, ám amint meglátta ezt Daidalosz, átszállt a másik kezemre. Miután nem adtam neki - mert még pakolásztam és rendezkedtem -, ő kifejezte nem tetszését és repült egyet a szobában. Kicsit még esetlenül meg furán szállt, de ilyen gyakorlással mindössze napok kérdése lenne, hogy profi szintre fejlessze a repülés mesterségét. A mutatványt Ikarosz csak nézte és csipogott közben, ám utóbbit minden bizonnyal az éhség miatt. Végül is remek kis vacsora fogadta őket. Ami azt illeti az este folyamán még egyszer repült egy másik kört is, egy másik etetés alkalmával... nagyon türelmetlen tud lenni, ha ennivalóról van szó. Sőt, az is látszik, hogy már benne van egy mozgékonyság, mert Ikarosztól eltérően ő folyton a kalitka rácsain lóg, hol oldalt, hol fejjel lefelé, már-már denevérest játszva.

Ha minden jól megy a mai napon sikerül majd képet is készíteni róluk, valamikor. Az első képek óta Ikarosz is növöget és tollasodik rendesen, és nem ártana néha egy-egy új kép róluk, hogy miként cseperednek fel. Tehát képek holnap, ha minden jól megy.

A tegnapi nap egész jól ment nekik olyan szempontból, hogy most nem püfölték egymást, inkább egymáshoz bújtak és mint eddig is megesett már Ikarosz Daidalosztól várta az élelmet, de ő nem tölti be az anyuci szerepét, így tőle nem kapott semmit. Ellenben van hogy a nagyobb még mindig gonoszkodik, és ha olyan kedve van - persze ez is főleg etetésnél fordul elő -, akkor fogja magát és rámászik a kicsi hátára. Elképesztően rossz gyerek tud lenni! De az ennivalóért úgy látszik mindent megtesz. Jut is eszembe, mindjárt menni kell ki, mert a legyecskék fogják magukat és elröppenek. Remélem ma több lesz mint tegnap, mert legutóbb nem sikerült valami tetemes mennyiséget összeszedni. Sajnos ilyen az élet. Egyik napról a másikra élünk. Ha meg is fogom őket, másnapra nem jó, mert megkeményedik a legyecske, hacsak nincs hütőben (legalábbis azt hiszem, akkor tovább marad épen). Így hát újabb nap, újabb vadászat...

9:00.00: Hm, lehet, hogy baj lesz. Ikarosz súlya úgy tűnik mindössze 13 gramm. Nem mérjük mindennap, de most valami miatt gubbaszt. Csak tudnám, hogy miért. Még több légy kell, még több kaja... nem tudom mi és hogy lesz, meglátjuk, igyekszünk gyógyítani is... csak nem vagyunk doktorok.

8. nap - Ismerkedés

A tegnap este szépen eltelt, a kicsik viszonylag nyugodtak voltak. Azóta összebarátkoztak és a Daidalosz sem bántalmazza már a kis Ikaroszt. Szerencsére a nagyobb feleszmélt, hogy a kicsinek még szüksége van némi támogatásra, így van, hogy odabújik Ikarosz mellé és csipognak egymásnak, biztosan beszélgetnek. Sőt, a Kicsi azt hiszi, hogy ennivalót kap és néha nagyra tátja száját és várná az élelmet. Ám azt sajnos még csak tőlünk kaphat.

Ma reggel sikerült kimenni hamarabb, bár az égen felhők hada úszkált, féltem, hogy nem lesz elég légy, de mégis sikerült közel 80 rovart összeszedni, persze szinte mind légy. Most inkább a kisebb méretűek jöttek elő, nagyobbak kevesen. Ha még az időm engedi, megyek és fogok nekik jó párat.

Egyelőre úgy tűnik, hogy minden rendben van a kis madárkákkal, remélem ez még a jövőben is így marad. Az étvágyuk egyre nő és talán mondhatom, hogy egyre akaratosabbak is.

9. nap - Tszvít, tszvít

Eljött a 9. nap is, bár már kedd van, én még a hétfői eseményekről igyekszem beszámolni. A nap az gyorsan eltelt, mitagadás, mindig úgy elrohan, hogy utol sem tudom érni. Szerintem sokan vannak így. Azért kimentem párszor legyet hajkurászni és valljuk be, ha nem lenne egy csirkeól meg egy fóliasátor a kertünkben, kicsit nehezen menne több mint 100 légy leütése. Gondolom nem érdekel senkit, de azért felteszem a képet, a gyenge idegzetűek ne nézzék! Bár nincs benne semmi hátborzongató, szerintem. Egy kicsi rossz egy nagyobb jó érdekében...

Tegnap Daidalosz igazán elemében volt. Minél nagyobbra nő, annál csipogósabb. És ezen nincs kikapcsológomb, ha beindul, hallgatni kell. Maximum némi eleséggel lehet csillapítani egyre gyakrabbi tszvítelését. Sőt, odáig elmegy, hogy eszik egy "kanál" (vagy mondjam, hogy csipesz?) tápot, ami ugye pépesített kukorica, búzadara, aztán utána még véletlenül sem nyúlna hozzá, ő csakis legyet akar. A kis akaratos. Estefelé annyit nyújtózkodott már, hogy elgémberedett tagjait kicsit megmozgatta: barátnőm kezéből kiröppent és két kis kört írt le az ágy és a szekrény között, majd a függönybe kapaszkodva állt meg. Meglehet már hiányzik neki a kintlént, de még egyelőre majd a repülési órákat kell jobban elsajátítania. Kicsit esetlen, de azért nagyon is ügyes.

Ikarosz valami visszafogottabb. Ő még örül, ha tápot is kap, nyeli mint kacsa a nokedlit. Ha nem kell neki több egyelőre, szemét becsukva pihenget és emészt, de aztán 5-10 perc múlva megint könnyedén rá lehet venni, hogy nyeljen le egy-két falatot. Talán Daidalosz hatására, de ő is egyre gyakrabban próbál csiripelni az ő kis hangjával. Ő még nem repül, nem rohangál társával ellentétben, nyugodtan leül egy helyre és van. Súlyát tekintve a 20 grammos madárka súlya lement 19-re. Nos, nem tudom, hogy van ez a fecske familíába, talán míg kicsik, nehezebbek, és utána ha növögetnek, akkor hogy egyre könnyebbek lesznek, úgy vesztenek súlyukból is, mert a csontjaik levegővel telnek meg, mert ugye madárkának fel is kell emelkednie és olyan könnyedén szállnia, mint társai. Innen gondolom, hogy talán ezért fogyott, hisz Daidalosz is 15 grammos súlyát tartja még mindig. Se le, se fel. Tény, az ember sok mindent nem ért, és szeretne rá válaszokat, van még pár amit nem értek például a fecskékkel kapcsolatban... ha rájön... akkor miért tolat? Elindul hátrafelé és csak meg, néha fordul egy picit, hogy most ekkor mi baja van, mondja meg valaki. Ennek ellenére azonban jól vannak és növögetnek... megyek, nemsokára vadászok pár légyre...

10. nap - Lakoma

Egy újabb forró napon vagyunk túl, de ki tudja, mit hoz a mai nap. A tegnapinak minden bizonnyal nagyon örült mind Daidalosz, mind Ikarosz. Hogy miért? Nos, a napom egy részét azzal töltöttem, hogy összegyűjtsek nagyjából négy (gyufás)doboz legyet, ami valóságos hadjárat volt és mérhetetlen türelmet igényelt. Aztán csak sikerült összeszedni egy nagy rakás legyet. Nos, az este el is jutott hozzájuk a szállítmány. Nos, barátnőm is talált egy megfelelő helyet, ahol tucatszámra bújtak meg a legyek. Ez a hely meg nem más volt, mint egy autó. Nos, ott annyian voltak, hogy neki is sikerült két és fél dobozzal összegyűjtenie. Így mikor este mentem, hát mind a két kis madárka degeszre ehette magát az általam fogott legyekből. Így az a sok-sok légy, amit sikerült a nap folyamán legyilkolászni, hát ők 18:15 és 22:00 között el is fogyasztották mind, mivel átvehettem az "apaszerepet" és megetetgettem a Csöppöket. És a légy az csak fogyott és fogyott... mondom ez szép teljesítmény. Ők aztán esznek, de utána be is fogták a csőrüket, mert addig míg nem kaptak mindig csiporásztak.

Bár én nem láttam, de a nap folyamán Daidalosz megint alakított egy kicsit. Körberepülte párszor a szobát, de kell is egy kis testedzés, mert a "Labirintus" rejtekében azért csak elgémberednek tagjai. A mozgás csak jót tesz nemcsak madárnak, hanem mindenkinek. Emellett majdhogynem fogyott Daidalosz, a mérleg 14-15 gramm között ugrált... azért nem kéne, hogy fogyjanak, bár gurulósra se kell őket hízlalni, bár az nem is menne könnyen. Ikarosz is szépen lassan növöget, csak ő még jóval kisebb. Úgyhogy ma is vár rám egy kiadós vadászat, a fóliában, a tyúkól körül, vagy ha éppen úgy adódik, akkor a járdán vagy a falakon. Mert ha elém kerül egy legyecske, most már nincs kegyelem! Meg azért elugrok a boltba és megkérdezem, hogy nincs-e véletlenül valami légy vagy bogár/rovar "pástétom" állatkáknak. Lehet, hogy ha azt mondom fecskének kellene, hülyének néz az eladó, de sebaj. Jah, és persze nem egy élelmiszerboltba kérdezek ilyet, hanem inkább egy állatkereskedésben. Aztán meglátjuk mi lesz. Persze nem erre alapozom a napot, mindjárt megyek és fogdosom a legyeket. Csak ha több kaja lenne az sose lenne baj.

1. hét - A kezdetek

Hogy mi is ez az Ikarosz Projekt? Kezdem a legelején. Lassan egy hete, vasárnap, kimentünk a fürdőbe barátnőmmel meg a többiekkel. A Nap forrón sütött, elég gyorsan sikerült is leégni. De nem ez a lényeg. Ami fontos az az, hogy kifelé jövet, mikor az autóhoz igyekeztünk egyszer csak észrevettünk a földön egy már teljesen tollas kisfecskét, aki már-már talán repülni tanult, de valami oknál fogva mégsem volt valami mozgékony, nem szállt el előlünk csak tipegett. Jobbnak láttuk, ha inkább hazahozzuk, mintsem hagyjuk, hogy valaki elüsse vagy éhen haljon szegény, mert az emberek jöttek-mentek, ha az anyja kereste is, biztosan nem mert volna leszállni hozzá. Sőt, mivel Őrségi elveket vallok, ezért én sem szívesen hagytam volna ott, mivel az élet - legyen az akár egy madár élete - drága és becsülendő. Az Őrségben pedig mentik azokat, akiket csak tudnak. Szerencsére a többiek sem akarták otthagyni, így került hozzánk ez a kicsi madár, akinek lehetne egyszerűen Csöpp a neve, de nevezzük inkább Daidalosznak (vagy Dédalosznak, ha jobban tetszik).

Azóta már lassacskán eltelik egy hét, a madár jól van, igyekszünk neki ehető kajákat összegyűjteni, bár főleg a légy és egyéb bogárkák, valamint a pépesített kukorica és búzadara az, amit ő hajlandó meg is enni. Legalább eszik, és ez a fontos. Ezalatt az egy hét alatt a 10 grammos súlya felugrott 15-re és szemlátomást a kedve is egész jó. Csipog, ha kell valami, nagyon kis akaratos tud lenni és tanul repülni. A nap egy részét kalitkában, a másikat pedig a kezünkben tölti, mikor kiében. Barátnőm tölti be főleg az anya szerepét, ő eteti leginkább, én meg igyekszem összegyűjteni a bogárkákat/rovarokat, több-kevesebb sikerrel. Bár rengeteg kis élőlényt meg tudnának enni egy nap ("Egy fecske pár egy nap alatt is több száz rovart elpusztít" - idézve egy honlapról), én naponta közel 50-60 darabot tudok megfogni nekik. Emellé társul még a táp, bár ha megmakacsolja magát, akkor csakis legyet hajlandó enni, a többit kiköpi. A kis makacs...

Hogy ne legyen minden olyan egyszerű tegnap is történt egy nagy baleset. Szomszéd házának fecskefészke engedett a Föld gravitációs mezejének és lepottyant. Benne két kis fecskefióka... áh, már csak ez hiányzott! Először nem tudtam, hogy s mint legyenek a dolgok, sőt, az egyik fióka el is pusztult - legalábbis ezt mondták, én nem tudtam, csak később értesültem a dolgokról, de az biztos, hogy az egyik megmaradt, akit Goris testvér (tesóm) fogadott magához, csakhogy e fióka még kisebb volt, mint Daidalosz. Bár már tollasodott, de kérdéses volt, hogy mennyire ütötte meg magát, van-e belső baja, stb. Enni nem akart és ez volt a legrosszabb. Aztán később én is szemügyre vettem a Csöppöt és megkínáltam egy kis léggyel. De ő nemet mondott. Ez a játék ment pár percig, aztán mégis kinyitotta a száját és lenyelte az élelmet. Ez egy jó jel! Sikeresen evett is jó pár rovart, ám nehezen ment, mert nem igazán akarta kitátani a csőrét. Aztán nem gondoltam volna, viszont barátnőm vállalta ezt a madárkát is, pedig van neki is bőven dolga. Miért nem maradt nálam? Hm, maradhatott volna, csak ő sokkal jobban bánik velük, bár én is türelmes vagyok, de nála minden bizonnyal jobb helyen van. Én inkább szállítom az élelmet, amit azért nem egyszerű összeszedni. Így hát egy kalitkában már ketten vannak, Daidalosz és a másik kis fióka, akinek Ikarosz lett a neve (legalábbis részemről). Így tehát ez a "projekt" róluk szól. Az Ő megmentésük a cél, és hogy ha eljön az idő, ismét szabadon élhessenek.

Hogy miért Daidalosz és Ikarosz? Ők most jelenleg a "Labirintusba" vannak bezárva csak nem Minósz király által, hanem általunk, de ez itt jelenleg szükségszerű. Aztán ha eljön az idő, nem saját készítésű szárnyakon kelhetnek útra, hanem sajátjaikon, ami remélhetőleg megerősödik az idő folyamán. És remélem nem fog tragédiával végződni, mint ahogy történt ez a mitológiában.

7. nap - Az első képek

Eljött a hetedik nap is, mióta Daidalosz nálunk van. Ő majd kicsattan a jókedvtől, folyton az élelmet keresi, ha pedig nem kap, éktelen csipogásba kezd. Ellenben Ikarosz, aki csöndben megbújik a háttérben és várja az ennivalót. Látszik rajta, hogy még jóval kisebb, de szemlátomást úgy tűnik, ő is jól van. Tegnap sikerült lencsevégre kapni őket, csak a technikán még lehetne mit csiholni, több lett a homályos kép, mint az éles. Ehhez persze hozzájárult egy kis félhomály is, de azért szegény piciket nem akartam megkínozni a vaku használatával. Elég volt egyszer-egyszer lekapni őket a villanófény segítségével, nem akartam, hogy megvakuljanak. Így is sikerült azért számos képet készíteni.

Mindketten intelligens kis madárkák, legalábbis ha piszkolni kell, az én kezemre eddig nem csináltak. Ellenben minden mást előszeretettel koszolnak össze. Ha megfogjuk őket, mindjárt jön a pottyantás. Egyedül azt nem értem, hogy tudnak ennyit potyogtatni, hogy csak na?! Szinte minden ötödik percbe... azért a felnőtt fecskék csak nem ilyen gyakran pottyantanak, mert akkor már tutira egy csomószor eltaláltak volna, pedig eddig egész életemben vagy négyszer, ha sikerült nekik. Nah mindegy, ez nem a legszebb téma, de most már ez is túl van tárgyalva. Jöjjön pár képecske:

Amint látható a legelső képen, a fecskefészkek manapság nem korunk legfejlettebb technológiával készült otthonaik. Pedig emberi kéz nem nyúlt hozzá, maguktól adták meg magukat. A jobb oldali még építés közben is folyamatosan hullott szét, majd az alján lett lyuk és végül elhagyták a fészket. Ez a hely nem az, ahonnan Ikarosz származik, de az övé is hasonló módon végezte...

A másik két képen először a kis tollasodó Ikarosz látható, mellette pedig az egyre ügyesebb Daidalosz. Hogy ne csak ez a pár kép legyen, teszek még fel pár képet az apróságról ide lentebbre. Nagyon aranyos kis madárka.

Habár aranyosak és kedvesek, az embernek nem árt vigyázni velük. Ha olyan kedvük van elkezdik csipkedni az ember bőrét, mint tették ezt tegnapelőtt is. Persze ez csak Daidaloszra jellemző most, remélhetőleg a kicsi Ikarosz nem lesz ilyen kis rosszcsont. Bár ha ő nem is csipked, máshogy tör borsot az ember orra alá. Szegény barátnőm nem tudott este jót aludni, mert Ikarosz folyton mászkált és helyezkedett és a kis lábával kaparászott a papíron. Hogy miért van papíron? Hogy ne csússzon szét a lába. A forgács nem vált be, sem érdesebb papiros, sem szalvéta, más meg nem igazán van, amit be is tudnánk tenni a kalitkába és kényelmes lenne, mert mindent széttúr. Még talán némi száraz növény szárát vagy faágat lehetne neki kitenni egy kis margarinos dobozba, hisz a fészekben sincs nagy helye mozogni, majd ezt ma ki is próbálom. Odakintről gyűjtök némi száraz gazt :)

Amint a felső képeken is látható, ilyen a helyük. Ezt neveztem az elején Labirintusnak, bár tény, semmi köze hozzá, de valamihez kapcsolni kell a mitológiát. Itt ez az otthonuk, persze csak ideiglenes. Itt esznek és innen indulnak majd repülőútjukra is. Amint láttam, egy molnárfecske (ahogy a többi fecske is) védett madárka, így eszmei értéke tízezer forint. Bár nem vagyok nagy szakértő, de elvileg hazánkban a legelterjedtebb a füstifecske, ám ha jól látom sem Daidalosz, sem Ikarosz nem az. (Pontosítás: nem, mert molnárfecske, habár első ránézésre nincs túl sok eltérés molnár és füsti között, ám mégis nagyon sok van).

Hát nem aranyos ahogy a vállán ül? Mindketten édesek :) Bár ezt élőben sokkal jobb látni. De azért a kép is sokat tud nyújtani, ha nincs videó. Csak etetni is kell rendesen őket, habár ezt már említettem, de ismétlés a tudás atyja. Főleg hogy ők ketten ezt nem felejtetik el velünk, főleg nem barátnőmmel. Habár a korai órákban kint jártam, még ma számos bogárkát kell előkerítenem, hiszen reggel igyekszik az ember hamar kimenni, de ha nem sikerül elég hamar, akkor bizony a legyecskék is elillanak a falakról, ha már feltöltődtek a nap melegének segítségével. Egyelőre 35 körül van a számuk, viszont mindjárt elindulok és gyűjtök még párat, hogy estére is holnapra is legyen minél több.

16. nap - Menekülés

A cím talán kicsit megtévesztő, de kapcsolódik a napi történtekhez. Hogy hogyan? Nos, eljön a reggel, a Nap is felkel szépen és fényével egyre jobban elárasztja a tájat, miként magasabbra és magasabbra kúszik az égen. Csakhogy a távolból egyre sötétebb felhők gyülekeznek és közelednek. Egyik oldalról a fény igyekszik minél nagyobb teret hódítani, míg másik oldalról a sötétség hódítja meg lépésről lépésre a tájat. A Nap veszít a csatában és az ütközet hevében a sötét felhők megmutatják igazi erejüket, villámokat szórnak és hatalmas égzengéssel jelzik, hogy ki is az úr. Ez egyik állatnak sincs ínyére, fejvesztve menekülnek, próbálnak minél védettebb helyet találni a közelgő vihar elől. A fecskék az utolsó pillanatig kihasználják a lehetőséget, hogy bogarakat gyűjtsenek, amik szintén esővédett helyre sietnek. Ám ha már dézsából öntik a vizet, a madarak sem tudnak mit kezdeni és inkább ők is elbújnak az eresz alá, vagy egyéb esőmentes helyre... valami hasonló történt tegnap is, reggel is, este is.

Daidalosz és Ikarosz sem szereti az esőt, amikor dörrent egy hatalmasat, azonnal abbahagyták a csipogást és meghúzták magukat, de utána pár másodperc elteltével ismét nekikezdtek csendes tszvitelésükhez. Szerencsére azért este tudtak aludni és nem zavarta őket annyira a dörgés, legalábbis csipogás nélkül szunyokáltak a helyükön. Ahogy látom új alvóhelyet találtak maguknak. Nem a kis fészkükbe alszanak, oda csak nappal mennek, de van, hogy akkor is inkább az etetődoboz alá bújnak, meg este is, és ott pihennek.

Mindenek mellett a tegnapi időjárás ellenére is sikerült számos legyet összefogdosni. Nem számoltam, de számuk bőven száz fölé rúgott, főleg úgy, hogy Atika is meglepett egy cseppet, mikor átmentem hozzájuk legyet fogni, mert egy hatalmas diófa árnyékában mégis több legyecske van. Ám a meglepetés az volt, mikor a kissrác kihozott nekem fél doboznyi legyet, amit ő fogott... ejjj mondom, "köszönöm Mester!" Valódi meglepetésként ért ez a javából. Eddig javarészt én szerencsétlenkedtem a legyekkel, persze Atika is segített már nem egyszer, de ez most tényleg jól esett.

A két kis fióka viszont eszik is rendesen, bár most van bőven légy, nem szenvednek hiányt, még tegnapelőttről is megmaradt egy dobozzal, mert főleg rákot, tápot és szöcskét kaptak, meg persze néha-néha legyet is, viszont ha a legyet megkóstolják, utána már mást nem esznek, csak egy legközelebbi etetés alkalmával. Eszegetnek ők szépen és a súlyuk is aránylag megnyugtató. Azért aránylag, mert fogalmam sincs, mennyi lehet az ideális súlyuk ilyen állapotban. Daidalosz már majdnem kifejlett, ő ott is van 15 grammon, míg a kicsike Ikarosz 13-at nyom. Bár tegnap a mérleg is megijesztett, mert valami elállítódott és hirtelen Ikaroszra mindössze 8 grammot írt ki. Meg is lepődtünk, de aztán egy ki-be kapcsolás sokat segített. Úgyhogy most ők is jól vannak és növögetnek még mindig. Olyannyira, hogy már Ikarosz is elkezdett felmászni az etetősdobozra és olykor kiül oda, onnan szemléli a környezetét. De a vihar idején ő is inkább a doboz alá bújt, mintsem fent üljön. Biztonságosabbnak érezte magát ott alatta. De eltelt az a nap is, és egy újabbnak nézünk elébe...

17. nap - Hétköznapok

Újabb és immár hűvösebb nap köszöntött ránk, legalábbis most reggel egész langyos idő van odakint. A fecskék csiripelnek és fantasztikus gyorsasággal repkedek a rovarok után az égen. Én pedig hamarosan ismét megkezdem a légyvadászatot.

A tegnapi nap a vártnál kevesebb légy gyűlt össze, de szerencsére Atika megint segítségemre volt számos rovarral, így azért csak lett valamennyi. Sőt, még a tegnapi napról is maradt nem kevés, tehát azért úgy látszik mégis előre tudok termelni, nem pedig csak az adott napra. Csak az a baj, hogy megszáradnak mire a megevésükre kerül a sor. Talán a hűtőben tovább megőrizné frissességét, hát majd ez kiderül, bár ami már megszáradt, az már megszáradt.

Daidalosz és Ikarosz is a szokásos napját alakította. Most szerencsére nem történt semmi gond, bár a kalitka rácsain néha a nagyobbik úgy kidugdossa a fejét, hogy félek, egyszer odaszorul. Remélhetőleg nem. A kicsi is viszonylag aktív, folyton mocorog vagy élelem után nyújtogatja a nyakát. A súlyuk is jelen pillanatban stagnál, talán még így a legjobb, lefelé semmiképp se menjen, maximum felfelé mehetne, ha akarna. Csipognak és szinte be nem áll a csőrük, csak akkor, ha már nagyon tele van a begyük. Így most semmi extra, semmi újdonság nem történt velük, de nem is kell mindig rosszaságot tenniük vagy meglepetést okozniuk, csak nőjenek és növögessenek minél nagyobbra és erősre!

A mai nap folyamán számos szöcskét és legyet kéne még begyűjteni, hogy ínségesebb időben is bőven legyen kaja, bár most egész jól eszik a tápot meg a rákokat, nagyon nem ellenkeznek, persze nem szabad nekik legelőször legyet adni, mert ha ráéreznek az ízére, utána már csak légy, ahogy eddig is.

18. nap - Fejlődési görbe

Eljött már a 18. nap is, hihetetlen hogy telnek ezek a napok. Visszagondolva, ezek a tökmag fecskék már annyi legyet megettek, hogy nem is tudom a számukat már lassan kétezer felé közelednek. Kezdetben egy gyufásdoboznyi légy soknak számított, most már az egyáltalán nem tűnik soknak, mert hát ezek aztán tömik magukba a finom falatokat. Engem csak az bosszant egy picit, hogy másnapra megszáradnak, és talán olyan lesz számukra, mint a pirítós. Egyik nap még friss és puha kenyér, másnap pedig be a sütőbe és keményre sütve. De ez sajnos ilyen. Ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni.

Az idő folyamán Ikarosz is szépen növöget, már egészen tollas, bár még pár helyen össze van fogva a szárnya, lassan mindenhol kibontakozik a toll és felveszi gyönyörű fecskeruháját, amin aztán majd elrepül. Csak még a tollakkal együtt neki is nyúlnia kell valamicskét, mert míg Daidalosz egész hosszúra megnyúlt már, ő még mindig egy kis gömböcre hasonlít. Szépen lassan hamarosan ő is nekikezd a növésnek, mint a kamaszok, kik egyik pillanatról a másikra fél métert nőnek. Remélem vele is hasonló fog lezajlani. Persze fél méter helyett a jópár centi bőven elegendő lesz. Egyelőre még apró tollait bontogatja és növögeti, próbál szárnyra kapni, amit egész ügyesen gyakorol, már ha kedve van hozzá. Ez fecskééknél már csak így szokás, ha kedve szottyan, gyakorol egy cseppet, ha nem, akkor csak ül, pihen, vagy várja a legyeket.

Csak néha az olyan furcsa, mikor egyhelyben van és pihen. Talán túl sokat is. De nem tudom hogy zajlik egy fecskefióka napja a fészekben, így viszonyítási alapom sincs. Amikor kirepülnek, azt látom, hogy össze-vissza, keresztül-kasul az égen vagy a föld közelében röpködnek. Hogy mi zajlik a fészekben, minden bizonnyal csak kevesen tudják. Ok, rendben, lerakják a tojást, kikelnek a fiókák, etetik őket rengeteg léggyel, felnőnek és kirepülnek. Hogy odabent hogy mocorognak a picikék, az kérdéses, maximum a fejüket látjuk, mikor az élelemért kidugják a csőrüket a fészek bejáratán. Mi viszont egy kicsit más szemszögből láthatjuk immár fejlődésük menetét. Hogy miként cseperednek fel a kicsik, egész nagy és ügyes fecskévé.

19. nap - Az út vége

Habár a 18. napon semmi rendellenes nem mutatkozott, ma reggel mégis történt valami... valami nagyon rossz. Ikarosz itthagyott minket... pontos okot nem tudok, rosszul volt, minden bizonnyal egyfajt belső baj őrölte fel belülről a szervezetét. Talán már a leesésekor történt Vele valami, ami miatt folyton csak fogyott, mert fogyott. Említettem, hogy kezdetben 20 gramm volt, azóta pedig 12 lett. Talán a táplálásra is lehetne fogni, de hogyan, mikor Daidalosz is hasonló mértékben evett, mint Ikarosz és ő még hízott is egy kicsit? Valószínűleg belső baj vagy betegség ölte meg, ezt már konkrétan sose tudjuk meg, sötétségbe burkolózik. Túl sok a "volna", a "ha", a "talán". Mindig ezek vannak, sok feltételes mód, sok ismeretlen tényező. Szegényke reggel már csak vonaglott, Daidalosz támasztotta meg, hogy oldalra ne boruljon. Szárnyai a lába alá szorultak, szemében is fájdalom ereje mutatkozott, fejét is görcsösen rángatta ide-oda és ki tudja belülről milyen fájdalom mardosta apró kis testét a hasmenésen kívül... és végül az győzött, amit az ember szabad szemmel nem lát. Apró kis sejtek háborúja, amelybe az ember sokszor bele sem tud szólni. Próbáltuk felnevelni, ám kudarcot vallottunk. Nem sikerült életben tartani és felnevelni, habár szépen növögetett, viszont valami miatt el kellett mennie. Talán jobb neki így, talán nem, ezekre a dolgokra már sosem fog fény derülni.

Eltemettük a virágok közé, sírjaként kis dombot formálva, kövekkel kirakva, virágszirmokkal és virágokkal díszítve. Megérdemelte, hogy ilyen sírt kapjon és ne egy kukában végezze, hisz az ember szívéhez nő akármilyen apró teremtmény is, ha nevelni kezdi, ha foglalkozik vele, ha nap mint nap látja. Kockázatos volt, de megpróbáltuk, ám nem sikerült. Apró kis teste mereven feküdt a tenyeremben, picike kis szárnyait már soha ne fogja használni, hogy megtudja milyen is odakint, milyen is a szabadság. Még látszódott kis szemecskéje, amint megcsillan a napfényben, ám már élet nélkül. Egy sírhalom alatt nyugszik ő, de remélhetőleg lelke már egy jobb helyen pihen. Nyugodj Békében apró Barátom!

Hiába igyekeztünk vele minél többet foglalkozni, akár napi 3-4-5 órát vagy még több időt - persze nem egyszerre -, kevésnek bizonyult. Így most már Daidalosz egyedül maradt, valahogy a mitológia mégis betölti akaratát és Ikarosz nem tud repülni társával. A magányos madárka így még minden bizonnyal a héten elhagyja a Labirintust és szárnyra kap a szabadsága felé, remélhetőleg nagyobb szerencsével jár, mint társa...

20. nap - Magány

Így hát sajnos Daidalosz egyedül maradt. A madárka is egészen más képet mutatott magáról, olyan visszafogottabb lett, nem repdesett össze-vissza, nem ugrándozott, nem totyogott, csak ült és gondolkodott. Szerencsére evett, úgyhogy azzal nem volt semmi gond, ám bizonyosan őt is megviselte Ikarosz halála és hogy soha nem fogja már őt látni... így eltelt a csütörtöki nap. Magányban, egyedül, csipogás nélkül. Valami megváltozott és ezt ő is tudta. Ezen már sajnos nem lehet változtatni, talán legközelebb okosabbak leszünk...

A pénteki napot nálam töltötte a kisfecske, akárki fecskenevelésbe vágná a fejszéjét, mert "szép és tök cuki állatka", az nem elég, attól nem fog felnőni, hogy tetszik, vagy hogy tényleg egy-két rovart bele tud tömködni az ember. Ez egy embernek egész napos munkát jelentene. Tehát, ha van olyan ember, aki unatkozik, annak ez a 16 órás munkaidő egész jól jöhet, vagy pedig összefogás kell és több ember segítségével nevelni. Mert Daidalosz szépen evett, reggel kimentem, szedtem némi legyet, aztán mikor bejöttem, majdhogynem megette mind. Nos, akkor megint ki, megint legyecskézni, aztán ismét vissza etetni. Ez így elég fárasztó és reménytelen harc is. Habár Atika hozott rengeteg legyet, és azt is ette szépen, csak jónéhány már megkeményedett, így azokat nem adhattam neki oda. Ezért én is rögtön a hűtőbe dobtam az összes felesleges rovart, hogy minél tovább friss maradjon. Így eltelt a mi napunk. Jóformán csak rá maradt időm, semmi másra.

Mindig kivettem Daidaloszt a kalitkájából, vagy már magától ráült a kezemre és megetettem, megitattam, aztán ment vissza pihenni. Próbálgattam a szárnyát is használtatni vele, csak akkor meg elindult a szobában, azt meg nem akartam, hogy összetörje magát, az nem hiányzik. A délutáni órákban pedig többször is úgy evett, hogy közben folyton csapkodta a szárnyait, sőt este is úgy evett, hogy csak akkor hagyta abba a szárnycsapkodást (vagy még akkor se), ha ennivalót kapott. Később lenyugodott, és csak akkor csapkodott, mikor látta, hogy ennivalót viszek felé. Aranyos egy madárka, remélem meg fog élni odakint is, az ösztön adott, okos kis jószág, a függönyöm lévő legyet csak úgy nézte, de akkor már tele volt a poci és amúgy sem hagytam volna, hogy kergetőzzön a szobában. Emellett felvettük a kapcsolatot a Madárkórházzal is, hogy mit és hogy kellene vele tenni - ez eddig nem jutott eszembe és csak az utóbbi napokban említették... sajnos már későn, mert Ikarosz már nem gyógyulhatott meg. Ők a lisztkukacot tanácsolták, azzal is kéne etetni. Hát, igen, de azt meg nem sűrűn lehet beszerezni, mert a városban itt tuti, hogy senki nem árul olyasmit, illetve egyvalaki igen, de annál sincs már hetek óta. Így marad szinte csak a légy és próbáljuk Daidaloszt minél előbb elengedni, hadd élje világát, bár még hízlaljuk. Jelenleg 15-16 gramm között ugrál a súlya, csütörtökön 14 volt, minél erőteljesebb madárnak kell lennie, ennek érdekében mindent meg is teszünk...

21. nap - Nyugtalanság

Lassan-lassan közeleg az idő, mikor Daidalosz útnak indul és elnyeri méltó jutalmát, a szabadságot. Hisz ez a faj nem kalitkába termett, hatalmas térre van szüksége, hogy szelje keresztül-kasul a levegőt. Remélhetőleg elég ügyes lesz egy új élet kezdetéhez. Ha minden jól megy, hétfő reggel ered útnak és lát világot, de mi mindig vissza fogjuk várni. Nagyon aranyos kis csöppség és érezteti ő is a szeretetét, ahogy odabújik hozzánk, akár a tenyerünkbe, akár a vállunkhoz, a mellkasunkhoz, bár főleg barátnőmet kedveli nagyon, nem csoda, ő eteti javarészt és ő nevelte.

Azonban közeleg az idő, mikor mennie kell. Nem lehet a Labirintusban többé, mert szárnyait tönkreteszi és akkor esélytelen lesz az életre. Farktollai végén már itt-ott meglátszódnak afféle törések, de a szobában ez sem jelentett neki gondot, hogy elrepüljön, de szerencsére nem szállt messzire. Nyugtalan, és folyton csapkod a szárnyával, már nehezen bírja a bezártságot, legszívesebben repülne és gyakorolná ezt a csodás mesterséget, ahogy a fecskék szállni tudnak. Szárnyaival egyre inkább csapkod és már szállna a szabadsága felé. Reméljük, hogy majd talál párt is magának és boldogok lesznek, bár ha jól tudom, fiókát csak jövőre fognak nevelni, főleg így, hogy már július közepe van.

A tegnapi nap nagyrésze is elemózsia megszerzésével telt, és sikerült összeszedni ismételten megközelítőleg 150 legyet, amit Daidalosz meglepő gyorsasággal termel be. Sőt, eltökélt szándékkal vonultam Egerbe, hogy szerezzek végre lisztkukacot, és lőn csoda, sikerült, bár még a busz is lerobbant, de pont jó helyen. Közel az állateledelhez. Bár kisfecskénk először nem igazán akarta elfogadni, mondván, hogy ilyet még nem látott és hagyjam békén ezzel az eleséggel, végül mégis én nyertem, mert légy helyet ilyet kapott, és kénytelen volt megenni. Ám ha legyet kap elsőként, akkor ő már utána nem eszik kukacot. Így előbb jön a fehérjében gazdag kis állatka, majd jön a légy. Mindkettő rohamosan fogy. Még egy napra elegendő ennivalót összegyűjtünk neki, aztán holnap indul a társai közé, mert már nagyon nyugtalan ám a kis Csöpp. Talán ő is érzi a szabadulás közelségét, ami tetszik neki, viszont így elveszti azt a folyamatos táplálást, mit eddig kapott, meg a simogatást és szeretetet. Bár a kalitka kint marad, ha esetleg visszatérne, miután elengedjük, saját magának kell a legyeket összegyűjteni.

22. nap - Készülődés

A vasárnapi nap is úgy elszaladt, mintha puskából lőtték volna ki. Összegyűlt némi légy és úgy döntöttünk, hogy akkor hétfő reggel indul útnak a kis madárka, bár szóba jött tegnap, hogy még aznap, csak végül is mégse. Pedig tegnap kellett volna, ez már most biztos. Noha megnéztem az előrejelzéseket, úgy volt, hogy csak délután ér ide az eső. Erre tessék, már reggel esett, igaz minimális mennyiség. Talán ha lesz egy olyan szakasz, mikor a felhők nagyrésze eloszlana, akkor talán mehetne Daidalosz is... majd meglátjuk mit hoz a Sors keze. Bár esett is, most mintha tisztulna az idő, a Nap egyre erőteljesebben világítja át a felhőket, bár napsütés biztosan nem lesz. Innen-onnan olykor sötétebb felhők is feltűnnek, de a fecskék magasan és alacsonyan egyaránt szállnak ahogy most kitekintettem az ablakon.

Daidalosz is nyugtalan már, szeretne szárnyra kapni, lélekben és már testben is felkészült a nagy útra. A tegnapi nap is már nagyon elemében volt, már szinte startrakészen ült vagy állt a kezünkben, féltünk is, nehogy elröppenjen ez a kis Csöppség. Talán ma nekivághat és megtapasztalhatja milyen is a kinti élet, bár akkor rögtön a nehezébe is csöppen, mert eső és szél egyaránt várható. De ha a nehezét átvészeli, márpedig képes rá, utána már egyszerű dolga lesz, sőt, mi bármikor visszavárjuk. Reménykedjünk, hogy jobbra fordul egy kicsit az idő, még ha felhős is marad...

23. nap - A Szabadság eljövetele

Noha a hétfői nap vegyesen tálal fel mindent, mégis elérkezett a nagy nap. Már volt napsütés, erős széllökések, villámok és égzengés, esőzés is, futózápor, amit az ember el tud képzelni, hó és jég kivételével. Ez utóbbi kettő valljuk be, nem is hiányzik. A reggeli 9 órás startot elhalasztottuk, valahogy a NASA is ezt csinálja, csak ők nagyban. Nálunk úgy ment, kinéztünk az ablakon, rossz idő van? Az. Akkor ma nem repül a madár. Először egyet kellett értenem, hogy szegény csöpp madarat esőben nem lehet elengedni, hisz én sem akartam, hogy bármi baja legyen kint. Azonban 10 óra után megint változott az idő, felszakadozott a felhőzet egy kicsit és úgy tűnt jó idő lesz egy darabig. A látóhatárig szép fehér felhőtömbök úszkáltak az égen és nem látszódott semmi komor esőfelhőt. És úgy döntöttünk, hogy menjen. Ki a teraszra, kalitka kinyit, de Daidalosz nem nagyon akart kijönni. Aztán kitettük a párkányra, a kalitkája elé. "Itt az idő, itt a nagy nap, a szabadságod napja." Ám ő még töprengett. Nem tudta merre induljon. Aztán gondolt egyet és még egyet, majd barátnőmre szállt, talán egy utolsó búcsút vett tőle, minden bizonnyal ez után már úgy sem száll többet így a vállára. Aztán a következő start már kézből ment. Elrugaszkodott némi tétovázás után és elindult világot látni. A többiek ott ültek a villanydróton, mások élvezték a pillanatnyi napsütést, megint mások élelem után repdestek. Ő pedig csatlakozott hozzájuk és remélhetőleg párt és otthont is talál magának. Még ha otthont nem is, azt majd építenek párjával együtt.

Indulása után - bár a neten figyelemmel kísértük a napi időjárást - még egy kicsit szabadon röpdöshetett, aztán egy mélysötét gonosz felhő érkezett, melyet villámok és hangos dörgések kísértek. Amíg feltűnt és átvonult fölöttünk közel 20-25 perc telt el, ebből 10-15 perc lehetett, amíg erős szél fújt és az eső is csak szitált szerencsére, a nagyobb viharnak csak a szélét kaptuk. Ez volt az első feladat Daidalosznak, amit így hirtelen nem tudni, hogy milyen szerencsével vészelt át, de rengeteg fecske ellenállt a szélnek és hiába próbálta ellökni az apró kis fecskéket az égről, a kis madarak kecsesen és ügyesen navigáltak még ilyen időben is. Hamar átvonult, most (12:40) azonban jön a második és az előrejelzések szerint egyelőre az utolsó hullám. Ismét sötétedik az ég alja, de ennek is csak a szélét kapjuk reményeim szerint, ha még mindig tartják az észak-keleti irányt a felhők. Kitartást madarak! Erőt, Bölcsességet!

Daidaloszt pedig visszavárjuk. A kalitka kint maradt, az ajtaja nyitva, még légy is van neki. Bár kevés esély rá, hogy önszántából visszaül, de van menedék neki, és remélhetőleg tudja, hol az otthona. De minden jót kívánunk neki az életben, és habár Ikarosz nem szállhat vele, emlékünkben ő is megmarad, mindörökre, hisz e nyáron nagy élményt és feladatot adtak nekünk...

Hiányozni fog minden apró perc, amit vele töltöttünk, minden apró hang, amelyet kiadott, hiányozni fog minden, ami hozzá kötődik. Remélem még viszontlátunk valamikor, apró kis Daidalosz! Erőt, Bölcsességet a nagy útra és boldog életet!