2010. december 14. 06:23:01

Címkék: váz, hát, gerinc, fájdalom

Egy nem mindennapi rövid hétvége eseménye, egy "jó" kis vasárnapi eset...

---

Minden még péntek este kezdődött... addig semmi bajom nem volt, felrohantam a lépcsőn, mászkáltam. Aztán este 10-kor még meg akartam locsolni az egyik virágom, kanna fejmagasságba felemel és locsolnék... de az a fájdalom, ami akkor belehasított a hátamba, hát az "csúcs" volt. Mintha valaki jó erőből hátba vágott volna és egy pillanatra elakadt a lélegzetem is. Remek, jól nézünk ki. Ezután inkább fogtam magam és mentem feküdni. Hátha kialszom a dolgokat.

És este lett és reggel. A második nap, vagyis egy jó kis szombat. Még mindig éreztem a fájdalmat, néha jó erővel belehasított, ám próbáltam a "szervezetem rábírni a javításra", meg azért körbetekertem magam egy sállal, hátha a vesének nem tett jót a hideg. Ekkor még be melózni, majd haza, hát túl nagy javulás nem volt tapasztalható, eltelt a szombat.

És ismét este lett és reggel. Egy vasárnapi nap. Egy a sok közül, de elég emlékezetes marad. Reggel még mindig érződött valamennyire a megkezdett fájdalom, de az inger némileg csökkent. Ez tök jó, majd csak elmúlik lassan. Ekkor még mászkáltam, bújkáltam a gépasztal alatt, hogy elrendezgessem a kábeleket. Később elindultam volna kifelé havat söpreni. Ok, felöltözünk, sapka, sál, kesztyű. Nekiállok a teraszt lesöpreni, majd első lépcsőfok, második... és a másodiknál egy minden bizonnyal spéci mozdulatnál olyan erő hatott a hátamra, mintha bomba robbant volna benne. Mintha görcsösen megfeszült volna valami, sugárzott a hátamba mindenfelé. Nah, ez marha jó! Egy jó percig fél térdre rogyva vártam némi javulást, ám nem igazán jött el. Huh, akkor tűnés befelé. Ahogy tudtam ledobáltam magamról a ruhadarabok egy részét és kidőltem az ágyra. Huh, hát azok a mozdulatok, ahogy ott próbáltam volna helyezkedni, ismételten elég erős ingerek jelezték az agynak, hogy itt valami nagyon nem oké. Amíg nem mozdultam, addig aránylag elviselhető volt, ám néha akkor is bele-belehasított az érzés, ami a semmiből jött. Ez nagyon nem szép és nagyon nem jó, mivel húsz perc után sem mutatott hajlandóságot a javulásra, gondoltam felkelek és eszek valamit, mert az éhség nagy úr. Uh, ezt is nehéz bármihez hasonlítani... megközelítőleg újabb húsz perc telt el, mire sikerült feltápászkodni az ágyról, néha olyan erőket éreztem, mintha kalapáccsal ostromolna valaki. Közel sem volt kellemes. A reggelizés inkább hasonlított egy robotlakomához, mintsem emberi étkezéshez. Bizonyos mozdulatok ugyanis teljesen kiestek a szinkronból és esélytelennek tűnt végrehajtani őket.

Jobbnak láttam, ha inkább leülök, mert onnan mégis egyszerűbb felkelni, mintha kapaszkodók nélküli ágyon feküdnék. Később jött a doki is és kaptam egy kis szurit, ami talán segít. Hát ő megmondta, hogy a gerinc rakoncátlankodik, nem kicsit. Oh yeah. Azóta szedegetek két gyógyszert meg próbálom pihentetni, de néha még fel-felüti a fejét egy maradványsugárzásszerű érzés. Remélhetőleg el fog múlni, legalábbis amennyire tőlem telik, próbálom orvosolni a dolgokat, ám sajnos nem úgy van, hogy közlöm az aggyal, javítsa meg a hibás részeket. Sőt, azzal vagyok "vigasztalva", hogy ha egyszer ez előjött, utána sűrűbben is előjöhet... ezt viszont nem hagyom. Zene be, és egy kis torna. No nem akrobatikus tánc, csak valami egyszerű mozdulatok, mert az ülök/fekszek és várom, hogy lesz valami, az nekem nagyon nem szimpi. Remélem azért a legjobbakat!